Bevezetés a projektmenedzsment gyakorlatába

A kétnapos tanfolyam célja áttekintést és gyakorlati tapasztalatot nyújtani és szerezni arról, hogy milyen eszközöket és hatékony technikákat használnak a projektvezetők az egymással konkuráló terjedelem – idő – költség – minőség közötti egyensúly megvalósítására. A tanfolyam a projektmenedzsment folyamatait, eszközeit, alapismereteit és a projektvezetéshez szükséges készségeket ismerteti.

A képzés során a tréner a tapasztalati tanulásra, a projektmenedzsment elmélet és módszertan gyakorlatba fordítására, megélésen keresztüli átadására és elsajátítására összpontosít. A  résztvevők az első pillanattól bevonásra kerülnek. Gyakorlatok, életből vett példák és egy minta projekt végrehajtása teszi élménygazdaggá és változatossá ezt a két napot.

A projektmenedzsment módszertan eszközhasználaton túl a képzés hangsúlyosan foglalkozik a projektvezetői készségekkel, a csapat irányításával és belső problémák kezelésével.

Kinek ajánljuk?

  • Frissen kinevezett projektvezetőknek,
  • Azoknak, akik motivációt éreznek projektvezetői szerepre,
  • Azoknak a vezetőknek, akik vállalatuknál projektszerű működés bevezetését tervezik,
  • Projekttagoknak, érintetteknek akik szeretnének tudást és tapasztalatot szerezni a projektmenedzsmentről,
  • Induló projekt tagjainak egy intenzív kezdésre.

A képzés tematikája

Témakörök Témakörök tanulási céljai
Projekt és projektmenedzsment

  • Mi a projekt? Projektek típusai.
  • Mi a projektmenedzsment?
  • A projektmenedzsment hármas korlátja
  • A projekt életciklusa, mérföldkövek
  • PM módszertanok
  • Projektszervezet
  • Projektek mátrix szervezetben
  • Projekt érintettjei és a projekt okozta változás kezelése
  • A projektvezető szerepe
  • Projektcsapat, együttműködés

 

 

A résztvevők betekintést nyerhetnek a projektmenedzsment, a projekttervezés és a sikeres projekt kulcselemeibe és felkészülnek a minta projektre.

Kiemelt PM eszközök

  • Kockázat kezelés (Risk management)
  • Státusz jelentés (Status management)
  • Kérdés kezelés (Issue management)
  • Változáskezelés (Change management)
  • Projekt kontrolling
 

Ebben a szakaszban a résztvevők megismerkedhetnek az alapvető projektmenedzsment eszközökkel.

Projekt életciklusa

Indítási fázis (Launch/Initiation)

  • Leszállítandók: Cél és probléma megfogalmazása, Érintettek (Stakeholder)

Tervezési fázis (Plan/Design)

  • Leszállítandók: Terjedelem, Idő és feladat ütemezés, Erőforrás tervezés, Folyamatfejlesztés (GAP elemzés), Költségtervezés, Kommunikációs terv, Oktatási terv, Minőségi terv, Kick off,  Jóváhagyási eljárás.

Megvalósítási (Implementation) fázis

  • Leszállítandók: Kockázat-, Probléma- és Változáskezelés, Állapot (státusz) jelentés, Éles indulás utáni támogatási terv, Éles indulás jóváhagyása

Éles indulás (Go-live)

Ellenőrzési (Control) fázis

  • Leszállítandók: Projekt zárás (idő / költségvetés / minőség, tanulságok), Éles indulás utáni támogatás
 

A résztvevők megismerik a projektmenedzsment módszertani eszközeit (köztük sablonokat).

Tapasztalva tanulás: a számukra létrehozott mintaprojekt segítségével a résztvevők valós tapasztalatokra tesznek szert a projekttervezési fázisokban,  gyakorlatot szereznek fázisspecifikus dokumentáció készítésében, változáskezelést gyakorolnak az idő/a költségvetés/ minőség korlátozásán keresztül.

A program eredménye

A tanfolyamon elsajátított ismeretek és a megszerzett tapasztalat támaszként szolgál a friss projektmenedzser számára jelenlegi/következő projektje során, a projekt igényének felmerülésétől kezdve, a projekt hivatalos elindításában, tervezésében, végrehajtásában, a változás kezelésében, pénzügyi követésében és a megvalósult eredmény figyelemmel kisérésében. A résztvevő

  • Várhatóan új szókincset tanul és keretrendszert ismer meg, amely struktúrába helyezi a már meglévő tapasztalatait, biztonságot nyújt a napi teendőkben és perspektívát ad a jövő feladataihoz,
  • Egyből hasznosítható gyakorlati tapasztalatokkal, technikákkal távozik,
  • Olyan eszköztárral gazdagodik, amely segíti a projekt tervezés és végrehajtás valamennyi aspektusának kezelését,
  • Ismereteket szerez arról, hogyan lehet elkerülni a projektcsapatok leggyakrabban előforduló problémáit és megoldási lehetőségeket kap felmerülő kérdéseivel kapcsolatban,
  • Megtapasztalja a projekt cél/tulajdonosi érték szem előtt tartásának fontosságát,
  • Megismeri a projektvezetéshez szükséges készségeket, a projektirányításhoz, összetartáshoz szükséges vezetői képességeket, kapcsolódó területeket,
  • És talán még jobban megszereti a szakmát.

A trénerről

Pékó Éva, tapasztalt projektmenedzser

Több vállalat különböző projektjein vezetett csapatot, majd projektet rendszerbevezetések, folyamatátalakítások vagy üzletszabályzat-készítés területén. Sikere abból fakadt, hogy mindig nagy hangsúlyt helyezett a módszer mellett az érintettekre, a motivációra, a belső hatékony működés-hangulat fenntartására és a projekthatárok védelmére.

A tréner részletes bemutatkozása»

A képzésről mondták

“Ajánlom a programot, mert érdekes, hasznos eszközöket tartalmaz, aktív részvételt kíván, ezáltal nem csupán egy tananyagot adnak le. A képzés alatt már kaptunk egy projektet, amin élesben begyakorolhattuk az elméletet.”  Marinkás Emőke, HR manager

“Átgondolt, jól felépített tréning még azok számára is, aki tanuló/ismerkedő fázisban vannak a PM-mel. A képzés során rengeteg gyakorlati példát, iránymutatást kaptam a megvalósításhoz”  Erdélyi Zoltán, Eudiákok Iskolaszövetkezet

“Eddig nem találtam olyan tréninget, ami kezdő PM-eknek szól, csak haladó vagy nagyon felületes képzést. Egyszerre tartalmazta a “száraz” eszközöket és softskillek fejlesztését egy nagyon gyakorlatias és színes köntösbe bújtatva.”

“Ha szeretnéd jó hangulatban a projektvezetésről és a projektekről eddigi ismereteidet bővíteni, rendszerezni, technikákat megismerni és emellett kicsit jobban magadat is, jó szívvel ajánlom a Projektcoach Consulting programját.” – Csákó Edit, projektvezető

“Játszva, könnyedén elsajátítható a projekt vezetés.” – Gulyás József, TRV Zrt, projektvezető

Szeretnék több véleményt olvasni

Aktuális képzés részletei

KÉPZÉS IDEJE: 2019. szeptember 17. és 18. 2×8 óra, 9-17.30 óráig

KÉPZÉS HELYSZÍNE: 1035 Budapest, Hunor u. 30. C épület, III. lépcsőház, Fsz.2.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Fodor Andrea  +36 20 925 6229

Lotz Andrea     +36 70 904 5100

PDU PONTOK:  16

 

Képzés ára

KÉPZÉS ÁRA:      175.000,- Ft+ÁFA/fő

KEDVEZMÉNY MAGÁNSZEMÉLYEKNEK:   -10% +ÁFA az árból!